Nemzet Művésze Díjat nyert Kardos Sándor – METU oktató
Nemzet Művésze Díjat nyert Kardos Sándor – METU oktató
Idén, azaz 2022-ben négy hazai alkotó nyerte el a legrangosabb magyar művészeti elismerést, a Nemzet Művésze díjat.
A rangos kitüntetést olyan művészeknek ítélik oda évről-évre, akik kimagasló életművet hoztak létre. Magyarországon ez a legnagyobb művészeti elismerés, amelyet 2014-ben alapítottak. A díjat olyan 65 év feletti alkotóművészek kaphatják, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre.
A négy díjazott között tudhatjuk Kardos Sándor operatőrt, rendezőt, forgatókönyvírót, fotográfust, Kévés György építészt, Lakner László festőművészt és grafikust, valamint Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfust.
METU-s büszkeség számunkra Kardos Sándor (Kossuth-, Balázs Béla-díjas, HSC operatőr, rendező) elismerése, aki az egyetemünk kezdete óta adja át tudását a diákoknak az Operaőr szakirányon.
A díj átadására október végén került sor Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban, ahol köszönetet mondott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is.
Szívből gratulálunk!
Ismerd meg a METU művészeti képzéseit!
2022. 11. 29.Hírek
Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása
2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallga …
Az építészeti világítás csúcs eszközei és technológiái jelentek meg a METU x ERCO Meetup-ján
A METU belsőépítészeti Meetup-ján az ERCO, az építészeti világítás szakmai csúcs …
Íme, az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és közönségdíjasai!
Három kategóriában kerültek átadásra az első METUSCOPE Filmszemle szakmai- és kö …
Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen
Cél a kárpát-medencei értékek globális …
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak
A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián
A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …